UV GERMICID LÁMPA – LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÁSRA

uvc-germecid2.2

UV GERMICID LÁMPA

A koronavírus járvány felerősítette az emberek védekezési ösztönét. Mindannyian szeretnénk megóvni családunkat, különösen veszélyeztetett hozzátartozóinkat a fertőzéstől – legalábbis mindaddig odázni a betegséget, míg hatékony gyógymód áll rendelkezésre. AZ UV Germicid lámpa ebben segít.

A védekezésnek több módja is van, hatékony, szakmailag alátámasztható házi védekezési mód lehet a Germicid UV-C lámpa megvásárlása és használata beltérben. Sok érvet hallottunk, láttunk pró és  kontra, ezért fontosnak tartjuk a tények ismertetését – természetesen az érvek összevetését, szakmai alátámasztását.

Némi történelmi visszatekintés:

Az 1800-as évek elején Herschel német csillagász választotta szét elsőként prizmával a napfényt annak összetevőire, Ritter jénai fizikus tudós találta meg az ibolya és ultraibolya sugarakat. 1877-ben két angol tudós, Downes és Blunt fedezte fel, hogy a napfény pusztítja a baktériumokat Ward jött rá, hogy napfény teljes spektrumából az ultraibolya fénynek van pusztító hatása. /normál körülmények között az ózonréteg nem engedi át az UV-C napsugarakat/ Finsen dán tudós jött rá arra, hogy a napfény által okozott bőrégést nem a hő, hanem a látható fény melletti ún. „kémiai sugarak” okozzák, melyek egy része baktérium-pusztító, más része gyógyító hatású. Elkészítette a „Finsen gyógyító lámpát” – munkásságáért 1903-ban Nobel díjat kapott. 1908-ban Marseille-ben használták először az UV-C fényt víz fertőtlenítésre. 1930 óta találhatóak a kereskedelemben UV-C lámpák. Közel 100 éve használjuk tehát az UV-C fényt, javarészt egészségügyi intézményekbe, majd a 70-es évek óta az élelmiszeripar, ivóvíz-, szennyvíz-kezelés, uszodavíz, s.t.b tisztításánál egyre nagyobb – és mellékhatás mentes – szerepet kapott az UV-C fény.

uv-lampa

A lámpa működésének fizikai háttérismeretei:
A fény spektrumát több tartományra oszthatjuk, a látható fényt a 400 nm-től 750nm-ig terjedő hullámok jelentik. A látható fény feletti, 750 nm – től az infravörös, míg a látható fény alatti 200-400 nm az ibolyán túli /ultraviola / tartomány. Ebben az UV tartományban is megkülönböztethető három, egymástól részben eltérő viselkedésű résztartomány:

– UV-A 380-400 nm
– UV-B 280-380 nm
– UV-C 200-280 nm – a leginkább hatásos fertőtlenítő, mikrobaölő hatású a 264-265 nm sugárzás

Az UV-C fény tehát károsítja, elpusztítja a mikroorganizmusokat. Az UV hullámhosszok eltérően hatnak az emberi szervezetre, legerősebb hatása az UV-C tartománybeli fénysugaraknak van. Ezek a sugarak mindenféle mikroorganizmusra hatással vannak, azok DNS-ét roncsolják, ezzel képtelenné teszik őket a reprodukcióra, vagyis úgy pusztulnak el, hogy szaporodás-képtelenné válnak. Figyelem! Az emberre és állatra is káros hatással van az UV-C sugárzás, bőrégést és szemsérülést okoz!!! Rendkívül fontos a biztonsági előírások betartása! Az UV-C germicid lámpák működése közben semmilyen élőlény nem tartózkodhat a helyiségben!

Hogy miért nem elegendő, ha napsütéssel próbálunk baktériumot legyőzni?

A napfény ugyan mindhárom UV fényt tartalmazza, de az UV-C fényt az ózonréteg szinte teljesen elnyeli, ezért a napfény fertőtlenítő hatása nem tud érvényesülni, még a benapozott helyeken sem. A beltér azonban többnyire a szűrt fényekből, néhány napsütéses óra kivételével az árnyékolt területekből áll. 

Az UV-C fénysugarak még szabadban sem tudnak eljutni a földre az ózonréteg védelme miatt, zárt terekben a
napsugár UV-A és UV-B sugárzása is kevésbé vagy egyáltalán nem tud érvényesülni. Kell tehát egy megoldás arra, hogy a helyiségeket fertőtleníteni tudjuk, lehetőleg vegyszerek és károsodás nélkül. Erre a kérdésre ad választ a germicid UV lámpa. Kiválóan alkalmazható a levegő és a felületek csírátlanítására, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy mint minden fény, egyenes irányban egy vonalban terjed – azaz ott tud hatni, ahova „belát”és nem kanyarodik be.

uvc-germecid-3

Ózonmentes lámpa

A germicid UV lámpáknál a germicid szó jelentése röviden az, hogy ózonmentes. Az ózontermelés nem megfelelő alkalmazás esetén emberre is veszélyes lehet, ezeket a lámpákat jellemzően nem hozzák kereskedelmi forgalomba, kizárólag a germicid lámpákat. Az alacsony nyomású germicid lámpa lényegében hasonló fénycső, mint világításra használt társai. A különbség annyi, hogy a normál fénycső esetében fénypor világít, míg a germicid lámpa átlátszó kvarc-üvegén keresztül a higany által kibocsájtott sugárzás érvényesül. A „sugárzás” kifejezés ennél a lámpánál fénysugárzást jelent, sem radioaktív sem röntgen sugárzás nincs!

A germicid lámpák átlagos élettartama 8-9000 üzemóra. Napi használat mellett az üzemidő lejárta könnyedén kiszámolható, egy csőcserével ismét visszanyeri eredeti hatásfokát. Tulajdonságaik között szerepel még a lámpa intenzitásának mértéke, azaz hogy milyen erősen sugároz, valamint a dózis. Minden egyes vírus, baktérium és gomba törzsnek más a dózis igénye, nagyságrendi különbségekkel. A cél a 99,99 %-os csírátlanítási szint. – ezt a kellő ideig tartó működtetéssel el tudjuk érni.

A falra, mennyezetre szerelt, helyiség középpontjába állított germicid UV-C lámpa megfelelő ideig tartó működtetése elpusztítja a légtérben és a felületen található mikrobákat egyaránt. Természetesen nem helyettesíti a fizikai tisztítást /porszívózás, lemosás/ de ezek kiegészítőjeként utolérhetetlen hatékonysággal csírátlanít. A felületek teljes letakarítása vegyi eszközökkel – legyen az megfelelő töménységű akár és ezzel környezetszennyező vegyi anyagok összessége – 100 % – ban nem oldható meg. Vékony filmréteg marad a felületeken, mely továbbra is számos kórokozót tartalmaz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az UV-C fénnyel történő csírátlanítás és a felületek törlése, portalanítása együttesen rendkívül jó és biztonságos eredményt hoznak.

A germicid UV-C lámpa karbantartása a néhány évenkénti csőcseréből áll, kezeléséhez nem kell szakképzettség,
viszont rendkívül fontos, hogy a működtetése alatt a helyiségben senki nem tartózkodhat! Azt is figyelembe kell venni, hogy az UV-C lámpa alkalmazása nem helyettesítheti az egyéb sterilizálási eljárásokat. Nem válthatja ki pl. orvosi eszközök forró levegővel, gőzzel, kémiai szerekkel, plazmával történő sterilizálását. Nem is a professzionális csírátlanítás a feladata – erre megvannak már a megfelelő eszközök.

Összefoglaló

Összefoglalva, a lámpa közel 100 éve használatos a csírátlanításra. Előnye a könnyű felszerelhetőség, olcsó
üzemeltetés, vegyi anyagok és melléktermék nélküli /környezetbarát/ működtetés, hogy nem igényel szakképzett munkaerőt, nem lehet túladagolni, akár rövid időszakokra is használható, a lekapcsolás után azonnal használható a helyiség, a felületekkel együtt a légteret is csírátlanítja. Hátrányaként elmondható, hogy egyenes vonalban hat, így zárt vagy félig zárt helyekre nem jut el, emberre veszélyes, tehát csak akkor használható, amikor a helységben senki nem tartózkodik. Ha betartjuk a biztonsági előírásokat, a lámpa valós védelmet tud nyújtani az atkákkal, bacilusokkal és egyéb kórokozókkal szemben – zárt térben, megfelelően alkalmazva.

Köszönjük megtisztelő figyelmedet! 
Hamarosan újabb érdekes cikkel jelentkezünk!
logo

Fészekcsillár csapata

Tóthné Megyeri Zsuzsanna

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük